Skip to content

Kulturális rendezvényszervezés az ország egész területén

Koncert, zene

Ajánlatunk


A koncert programját, mint mindig, most is kettős szempont jellemzi majd.

A Tavaszi Fesztiválon fellépő együttes koncertjén elhangzanak a legjellegzetesebb KFT-dalok és slágerek, ezúttal új hangszerelésben, meghívott vendégekkel.

Kökény Attila és Rakonczai Viktor 2022-ben újra "egymásra találtak" és elhatározták, hogy közös munkába kezdenek.

A régi album dalai mellett újabb, ideillő számok is elhangzanak majd, hiszen a téma máig nem évült el és sajnos úgy tűnik, soha nem is fog.

A koncert címe „Jelbeszéd 2.0”. Ennek egyik apropója, hogy ötven éve, 1973-ban jelent meg az ötödik Koncz-nagylemez, a Jelbeszéd – melynek kivételes dalai, de „hányatott sorsa” (kevéssel megjelenése után betiltották) is kiemelt helyet biztosít az egyébként is igen sikeres életmű albumai között.

Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze. Pályafutása során több formációban alkotott, számtalan albumot tudhat magáénak. Legutolsó albuma, Mindenen túl címmel 2020-ban jelent meg.

Kökény Attila és Rakonczai Viktor 2022-ben újra "egymásra találtak" és elhatározták, hogy közös munkába kezdenek.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!