Skip to content

Kulturális rendezvényszervezés az ország egész területén

művész


Bródy János
4

Bródy János

Bródy János (Budapest, 1946. április 5.) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró, az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület elnöke volt 2011 decemberéig. 2000-ben Kossuth-díjat kapott az Illés-együttessel megosztva. Bródy András Széchenyi-díjas közgazdász és Vajna Márta tanárnő fia, Maróti Géza építész dédunokája.

1964-ben, az érettségi után…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Bródy János (Budapest, 1946. április 5.) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró, az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület elnöke volt 2011 decemberéig. 2000-ben Kossuth-díjat kapott az Illés-együttessel megosztva. Bródy András Széchenyi-díjas közgazdász és Vajna Márta tanárnő fia, Maróti Géza építész dédunokája.

1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol, mint mondja, kiderült: a dallamokhoz illeszthető szavak egymás után rendezéséhez neki volt a leginkább tehetsége. Első házasságából három gyermeke született: Dániel, Luca, Barbara, a másodikból született Máté.

Jelbeszéd: Sárga rózsa, Little Richard, Good bye London:

Sokat tett annak elfogadtatásáért, hogy a beatmuzsika nyelve lehet magyar is. A hatvanas évek beatkultúrájának egyik sztárjává vált, afféle szószólóvá. Diplomáciai érzéke, intelligenciája komoly segítséget jelentett kimondani a tegnap még kimondhatatlant. Többnyire Szörényi Levente zenéire írt szövegei slágerek és kortörténeti dokumentumok egyszerre: Amikor én még kissrác voltam, Good Bye London, Little Richard, Sárga rózsa. Nagy gyakorlatra tesz szert, miként lehet a cenzúra sáncai mögé juttatni „ártatlannak” látszó sorait. De a Koncz Zsuzsának írott Ha én rózsa volnék okán boltokból visszarendelt és bezúzott Jelbeszéd album egyszer s mindenkorra kijelöli mozgásterét.

Az 1973-ban felbomlott Illés-együttest követően a Fonográf steel-gitárosa, szövegírója lett. A Fonográf nemcsak zenekar, hanem alkotóműhely is volt. Itt készültek Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi és olykor zeneszerzője Bródy volt. Szövegeit ebben az időben még erősebben cenzúrázták, mint korábban, de ő mindig megtalálta a lehetőségét annak, hogy dalaiban a hivatalos szólamoktól eltérő gondolatokat és érzelmeket közvetítsen.

Kockázatok és mellékhatások az utca másik oldalán:

Önálló előadói karrierje 1978-ban kezdődött a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon tartott előadásaival. A műsor már akkor Az utca másik oldalán címet viselte, kifejezve az alkotó művészi magatartását. Ezzel a címmel jelent meg 1994-ben negyedik önálló lemeze, amelynek előzményei 1980-ban a Hungarian Blues, 1985-ben a Ne szólj szám és 1989-ben a Hang nélkül c. albumok voltak.

Munkásságában jelentős helyet foglalnak el a színpadi művek, amelyeknek szövegét írta (Kőműves Kelemen, István a király, Doktor Herz, Fehér Anna, Will Shakespeare vagy akit akartok). Élete egyik legfontosabb előadása volt 1994-ben a Madách Színházban Az utca másik oldalán című, valamint néhány éve eddigi legnagyobb szabású koncertje a Budapest Sportcsarnokban, több mint tízezer néző előtt. A kamara jellegű előadások állnak hozzá közelebb, így járja az országot manapság is. Dalokat énekelni még mindig jó – mondja. Közben továbbra is ír dalokat barátainak, régi zenésztársainak.

Legutóbbi albuma 2011 végén jelent meg, „Az Illés szekerén” címmel, újabb számai csak a koncerteken hallhatóak.

2012-ben a Sziget Fesztivál huszadik jubileumi alkalmával rendezett mínusz egyedik napján a Csík zenekar és a magyar rockzene legendás képviselői: Bródy Jánoson kívül Kovács Kati, Presser Gábor, Szörényi Levente és Földes László (Hobo), valamint még Lovasi András, Kiss Tibor, Ferenczi György adtak egy három órás nagykoncertet. A különleges alkalomra készítettek egy feldolgozást Daloskönyv címmel, melyben olyan dalokat dolgoztak fel, amelyek a magyar könnyűzene szempontjából is unikális. A feldolgozásban hidat teremtenek a magyar népzene és könnyűzene között, mert az eredeti előadók dalaikat népzenei kíséretben adják elő.

Dalszövegei először 1983-ban kerültek kiadásra "Jelbeszéd" címmel, legutóbb 2010 tavaszán jelent meg "Ne várd a májust" címmel versként is olvasható szövegeinek gyüjteménye.

Diszkográfia:

1980 − Hungarian Blues
1985 − Ne szólj szám
1989 − Hang nélkül
1994 − Az utca másik oldalán
2001 − Kockázatok és mellékhatások
2011 − Az Illés szekerén

Díjak:

1977 − Pop-Meccs, év szövegírója
1981 − SZOT-díj
1990 − EMeRTon-díj, Magyar Művészetért Különdíj
1995 − Huszka Jenő Életműdíj
1996 − Liszt Ferenc-díj
2000 − Kossuth-díj az Illés együttes tagjaival megosztva
2004 − Radnóti Miklós antirasszista díj
2005 − Fényes Szabolcs-díj
2006 − A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
2006 − Pro Urbe Budapest díj
2006 − Börze Award - Életmű-díj
2011 − Fonogram Életműdíj
2012 − Fonogram díj, Az év hazai klasszikus pop-rock albuma

...TIED A VILÁG!

...TIED A VILÁG!

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
...Tied a világ!

...Tied a világ!

Móricz Zsigmond Színház
  • Főszereplő
Bródy - Ráadás

Bródy - Ráadás

GAG Management Kft.
  • énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró
Bródy - Ráadás

Bródy - Ráadás

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Bródy - Ráadás

Bródy - Ráadás

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Bródy - Ráadás

Bródy - Ráadás

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Bródy 70  - Lesz még egyszer

Bródy 70 - Lesz még egyszer

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer

Bródy 70 - Lesz még egyszer

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer

Bródy 70 - Lesz még egyszer

GAG Management Kft.
  • Zenész
Bródy 70 - Lesz még egyszer

Bródy 70 - Lesz még egyszer

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer

Bródy 70 - Lesz még egyszer

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Bródy 70 - Lesz még egyszer

Bródy 70 - Lesz még egyszer

GAG Management Kft.
  • Zenész, énekes
Bródy János - Gáz van, Babám! koncert

Bródy János - Gáz van, Babám! koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János - Gáz van, Babám! koncert

Bródy János - Gáz van, Babám! koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János - Gáz van, Babám! koncert

Bródy János - Gáz van, Babám! koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János - Lesz még egyszer...

Bródy János - Lesz még egyszer...

GAG Management Kft.
  • Zenész
Bródy János - Lesz még egyszer...

Bródy János - Lesz még egyszer...

GAG Management Kft.
  • Zenész
Bródy János - Lesz még egyszer...

Bródy János - Lesz még egyszer...

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Zenész
Bródy János - Ráadás

Bródy János - Ráadás

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Énekes, dalszerző
BRÓDY JÁNOS - RÁADÁS

BRÓDY JÁNOS - RÁADÁS

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Zenész, énekes
Bródy János - Tudod, én ott voltam

Bródy János - Tudod, én ott voltam

Müpa
  • ének, gitár
Bródy János egy szál gitárral

Bródy János egy szál gitárral

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró
Bródy János koncert

Bródy János koncert

GAG Management Kft.
  • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János koncert

Bródy János koncert

GAG Management Kft.
  • dalszerző és előadóművész
Bródy János koncert

Bródy János koncert

GAG Management Kft.
  • Előadóművész
Bródy János koncert

Bródy János koncert

Csili Művelődési Központ
  • Zenész
Bródy János koncert - A Human Rights 70. Évfordulója Tiszteletére

Bródy János koncert - A Human Rights 70. Évfordulója Tiszteletére

GAG Management Kft.
  • Zenész előadóművész
Bródy János koncert - A Human Rights 70. Évfordulója Tiszteletére

Bródy János koncert - A Human Rights 70. Évfordulója Tiszteletére

GAG Management Kft.
  • Zenész előadóművész
Bródy János önálló est

Bródy János önálló est

Budaörsi Latinovits Színház
  • Zenész
Bródy János önálló koncert

Bródy János önálló koncert

Általános
  • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Fonogram díjas, Artisjus Életműdíjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró.
Bródy János Ráadás koncert

Bródy János Ráadás koncert

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • Előadóművész
Bródy János SKY BAR

Bródy János SKY BAR

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.
  • Zenész
Bródy János – Ráadás koncert

Bródy János – Ráadás koncert

Általános
  • Zenész előadóművész
István, a király

István, a király

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró
Koncz Zsuzsa exkluzív koncert, Km: Bródy János

Koncz Zsuzsa exkluzív koncert, Km: Bródy János

GAG Management Kft.
  • Zenész
Koncz Zsuzsa Nagykoncert

Koncz Zsuzsa Nagykoncert

GAG Management Kft.
  • Zenész
Magyar Dal Napja - RaM-kert Színpad

Magyar Dal Napja - RaM-kert Színpad

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Színész
Nemzeti Lovas Színház: István, a király

Nemzeti Lovas Színház: István, a király

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Dalszöveg
Szörényi - Novák: Kőműves Kelemen

Szörényi - Novák: Kőműves Kelemen

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Szerző
Szörényi75 - István, a király

Szörényi75 - István, a király

Magyar Állami Operaház
  • Zeneszerző, szövegíró
Veled, Uram!

Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • Szövegíró
…Tied a világ!

…Tied a világ!

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!