Skip to content

Kulturális rendezvényszervezés az ország egész területén

művész


Lola __

Lola __

Született: 1988. augusztus 14.
Korsós Judit, azaz Lola (Hatvanban született) magyar énekesnő.

Élete:

Lola hétéves korától (1995) énekel, mivel annak gyakorlását, tanulását az általános iskolában kezdte meg, zongorázni tanult és öt évig szolfézsre járt. Az általános iskolában szavalóversenyeken is részt vett és egy színjátszó körnek tagja is lett. 1996-ban Lengyelországban…
 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Korsós Judit, azaz Lola (Hatvanban született) magyar énekesnő.

Élete:

Lola hétéves korától (1995) énekel, mivel annak gyakorlását, tanulását az általános iskolában kezdte meg, zongorázni tanult és öt évig szolfézsre járt. Az általános iskolában szavalóversenyeken is részt vett és egy színjátszó körnek tagja is lett. 1996-ban Lengyelországban lépett fel először közönség előtt egy nemzetközi gyermekfesztiválon. Saját kategóriájában a 2. helyezést érte el, és ezzel megtette énekesnői útjának legelső apró lépéseit. Ezután Lengyelországban még több alkalommal is fellépett, különböző fesztiválokon ért el dobogós helyezést és számos különdíjat tudhatott magáénak. A Magyar Rádió által több külföldi zenei versenyre is kijutott (pl. Montenegró, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia).

1998-ban az Atlétikai Európa Bajnokságon a Népstadionban 50 000 ember előtt ő énekelte a Himnuszt. 2000-ben egy időre abba kellett hagynia az éneklést, mert súlyos hangszalaggyulladást kapott, de felépülése után újult erővel folytatta zenei tanulmányait. Ezután már regionális énekversenyeken is részt vett (egy alkalommal dzsessz kategóriában 1. helyezést ért el).

Jelenleg a Magneoton kiadó előszerződtetett művésze.

Zenei karrier:

Lolának régebben már jelent meg nagylemeze Válaszra várok címmel (2001-ben), akkor még Ditti néven. 2005-ben az Eurovíziós Dalverseny magyarországi nemzeti döntőjén mutatkozott be először Szerelem című dalával, ahol ötödik helyezett lett.

Lola néven a legelső albuma 2006. év márciusában jelent meg Álomtánc címmel. Az album dalai pop és pop-rock között mozognak. (Főbb vonulatuk inkább pop.) Az album 2007-ben elérte az aranylemez minősítést. Az első kislemez és az ahhoz készült videoklip szintén Álomtánc címmel már 2005. év nyarán megjelent és játszották a zenecsatornák. A második kislemeze 2006. év márciusában jelent meg "Hallja meg a világ" címmel. A "Hallja meg a világ" című sláger több mint két hónapig a Mahasz országos rádiós lista élén szerepelt a hazai előadók közül, valamint a Viva Chart első helyén. A dalhoz készült klipben a "Barátok közt" néhány szereplője is szerepelt. A harmadik kislemez 2006. év augusztusában jelent meg Titokban álmodoztunk címmel. A dalt a "Tibor vagyok, de hódítani akarok" című film egyik betétdalának választották az alkotók.

2006. év júniusában minden hazai zenei díjkiosztón az év énekesnő kategóriában a jelöltek között volt, amit meg is nyert. A Viva Comet egy közönségdíj, ahol két előadói kategóriában is jelölték. Végül ő nyerte a Legjobb új előadó díjat 17 évesen. (A hazai Comet történetében a legfiatalabbként.) Ezen kívül abban az évben Lola nyerte a Popcorn, a Jetix TV, és a Bravo Otto Év énekesnője közönség díjakat is.

2007. év márciusában jelent meg második albuma "Élj a mának" címmel. Előző albuma után már pop-rock és rock közötti kavalkádot vonultatott fel. Ebbe Lola már sokkal több rock-elemet csempészett, de legtöbb dalát változatos hangszereléssel még tökéletesen vegyítette a poppal. Az album legnagyobb slágere "Mozdulj már" címmel jelent meg, az ebből készült videót a Lola Nap keretein belül mutatták be először a Viva TV-n. Az albumról még két kislemez jelent meg: az egyik az album címadó dalából készült, szintén "Élj a mának" címmel, a másik a "Baby, I Don't Care!", Lola első angol nyelvű kislemeze.

2007. április 10-én a Tokio Hotel előzenekarjaként óriási sikerrel koncertezett a Syma csarnokban. Még abban az évben ő kapta az Év énekesnője kategóriában a Bravo Otto szobrot, illetve megkapta a Viva Comet Év női előadója címért járó díjat. 2007. év decemberétől a Coca-Cola felkérte karácsonyi kampánya főszereplőjének. A kampány részeként egy karácsonyi klipet készítettek Lolának "Ünnepelj ma velünk" címmel.

2008-ban megjelent Lola harmadik albuma. Ez az album egyszerűen "3-as", illetve "Lola: 3" címet kapott. Ezen az albumon másfajta stílussal és még változatosabb hangszereléssel erőteljesebb hangzásvilágú rock dalok találhatóak. Lola a dalszövegeivel és a hangjával is a keményebb csajos oldalát mutatta meg. Ez a teljesen egyirányú átváltozás nem mindegyik rajongónak tetszett. Ám Lola nyilatkozata alapján ezzel az albummal fejezti ki magát legjobban. Az első kimásolt maxi 2008. év novemberében jelent meg a "Ne szólj!" című dalból. A dalhoz készült videoklip a 2008-as év utolsó Viva Chart Show-ján elérte az első helyet. 2009-ben az album további 2 dalából, a Mama című dalból és a Féktelen éjből készült videoklip. Az album záródalaként került fel a 2007-ben elkészült "Ünnepelj ma velünk" című dal.

Az MTV által szervezett 2008-as Eurovíziós Dalverseny magyarországi elődöntőjén is részt vett, a Legszebb nap című dalával, ahol tizenkilenc ponttal, a hatodik helyen végzett. Magyarországot végül Csézy képviselte.

2009-ben Lola megnyerte harmadik Viva Comet gömbjét, ezúttal is a Legjobb énekesnő kategóriában. Lola "Mozdulj már" című száma bekerült a híres Sims(TM) játéksorozat egyik részébe, Simlish nyelven. Lola jó kapcsolatot épített ki a játék kiadóival (EA), számos új kiegészítő bemutatóján megjelent.

2010-ben Lolát felkérte egy közös szám erejéig Sztevanovity Krisztián (művésznevén Symbien), a Vision együttes ex-tagja, aki korábban Lola első, Álomtánc című albumának egyik producere volt. 2010. március 26-án jelent meg a Callin' (Calling) nevű videoklip. A szám érdekessége, hogy Lola pop-rock stílusától eltérően a Callin' egy dance szám. A klip premierjével egy időben újult meg Lola hivatalos oldala, szimbolizálva az ő megújulását is.

A 2010. március 22-ei Interaktívban személyesen Lolától kaptunk információkat arról, hogy mostantól milyen dalokra számíthatunk. A dance stílust nem viszi tovább. A megszokott stílusait várhatjuk továbbra is, de már elektronikus formában. Ezt akkoriban a rajongók elektronikus rock-ra értették, de nagyot tévedtek.

2010. októberre ismét eltért eredeti terveitől, mert ő énekel "John, the Valiant" formációjának diszkóba illő elektronikus pop zenéjében, az Another Day-ben. ("John, the Valiant" Puskás Peti öccsének művészneve.) Ebből rögtön klip is készült, amiben Lola és Baronits Gábor ugyanúgy szerelmespárt alkotnak, ahogyan akkoriban a való életben is így volt. A klip október 4-én debütált a Viván. Lola énekhangja kiváló, mint mindig. Ám önmagában a zenét sokan kritizálják úgy, mint divatzenét. A klip elkészítésében és tartalmában közreműködött SP, Puskás Peti, és Istenes Bence is.

2010. december 13-án esetleges negyedik album előfutáraként látszódva "Benned élek" címmel vadonatúj klip került a Viva adására, ami újabb változásokat mutat. Egyrészt Lola először használja azt az értékesítő teknikát, hogy a dal előbb jelenik meg klipként, mint maxiként vagy egy új nagylemez részeseként. Másrészt a fiatal énekesnő villantott: francia fekete-fehér stílusban eléggé erős erotikus fűszerezésű klipet láthatunk tőle, amit "Indián" rendezett. A zene műfaja elektronikus pop, amit Rakonczai Viktor és Rácz Gergő hozta létre. A hallgatók és a klipnézők véleménye nagyon megosztott: a klip látványos, Lola éneke továbbra is gyönyörű, a dalszöveg szintén jó, de sokan nincsenek kibékülve az elektronikus stílussal.

Hamarosan negyedik album helyett MP4 lejátszón jelentek meg új dalok. Lolának az az elképzelése született, hogy így nem fogják letölteni a dalait és a rajongók kénytelenek lesznek megvenni a lejátszót. (Ami egy album árának többszöröséért kapható.) Tévedett, mert apró csavarral így is elérhetőek a dalok az interneten. (Tippet természetesen nem adunk.) A lejátszó a "Benned élek" dallal nyit, amit elektronikus pop dalok követnek. A rajongók javarészének nem tetszik a változás, mert a rock dalok után csúnya visszafejlődésnek tekintik. Ettől függetlenül Lola megmutatta azt, hogy ebben is jó.

2011. szeptemberben új klip látott napvilágra a "Más lettél" című dalból, ami MP4 lejátszón szintén megtalálható. A dal szövegírója és zeneszerzője SP, aki vokálozott is a zenéhez. Ezt a tényt néhányan félreértelmezték úgy, hogy az előadás "Lola featuring SP". A dal zenéje egy erőteljesebb elektronikus pop a "Benned élek" című dal zenéjéhez képest. Emiatt szintén felszólaltak Lola követői. Ennek hatására ebből a dalból Lola készített egy könnyed akusztikus pop-rock változatot, amivel visszatért a gyökereihez. Ez a verzió belopta magát a rajongók szívébe. Később a rádiócsatornák csak ezt a változatot vették fel. Lola egy interjúban azt nyilatkozta, hogy elektronikus és akusztikus zenéket is tervez, mert egy esetleges nagykoncerten csak akusztikus változat lehetséges. Azóta kiskoncertjeinek többségén a "Más lettél" című dal akusztikus változatban szólal meg.

2012. decemberben "Túl a falakon" címmel még újabb klipet láthattunk Lolától. Ebben megvillantotta az új frizuráját, ami az eddigiektől teljesen eltérő és sokkal rövidebb. A zene ezúttal egy fél-elektronikus vagy fél-akusztikus pop. Ezzel gyakorlatilag ötvözte a régi és új stílusát. Ám követői még mindig inkább a pop-rock vonulatot várnák vissza. Sokan hozzászóltak ezzel a dalával kapcsolatosan is, hogy készíthetne egy teljesen akusztikus változatot. Azóta nem került nyílvánosságra új szerzemény. Viszont az énekesnő közösségi hírei alapján folyamatosan stúdiózik.

Videoklipek:

2005 - Álomtánc
2006 - Hallja meg a világ!
2006 - Titokban álmodoztunk
2006 - Élj a mának!
2007 - Mozdulj már
2007 - Baby, I Don't Care!
2007 - Ünnepelj ma velünk
2008 - Ne szólj!
2009 - Mama
2009 - Féktelen éj
2010 - Benned élek
2011 - Más lettél
2012 - Túl a falakon

Vendég videoklipek:

2008 - Tiszta fejjel projekt - Tiszta fejjel
2010 - Symbien feat. Lola - Callin
2010 - Viva Comet Allstars - Ha zene szól
2010 - John, the Valiant feat Lola - Another Day

Elismerések és díjak:

2006:
Jetix TV – Az év énekesnője
Popcorn díj – Kedvenc magyar énekesnő
VIVA Comet – Legjobb új előadó
VIVA Comet – Legjobb szóló előadó (jelölés)
Bravo Otto – Az év női előadója

2007:
Bravo Otto – Az év női előadója
VIVA Comet – Legjobb női előadó
Story Ötcsillag-díj – Az év internetsztárja

2008:
Popcorn sztárválasztás – Kedvenc magyar énekesnő
Bravo Otto – Az év női előadója
Bravo Otto – A év albuma (Élj a mának)

2009:
VIVA Comet – Legjobb női előadó
Bravo Otto – Az év női előadója
Bravo Otto – Az év albuma (Lola 3) (jelölés)

2010:
VIVA Comet - Legjobb női előadó (jelölés)
VIVA Comet - Legjobb videoklip (Callin) (jelölés)
Bravo Otto - Az év női előadója (jelölés)
Bravo Otto - Az év videoklipe (Féktelen éj) (jelölés)

2011:
Viva Comet - Legjobb női előadó (jelölés)
Bravo Otto - Az év női előadója (jelölés)
Bravo Otto - Az év videoklipe (Benned élek) (jelölés)

2012: Transilvanian Music Awards - Különdíj

Színészi karrier

Lola két héten keresztül az RTL Klub Barátok közt című sorozatában szerepelt. A sorozatban önmagát alakítja, egy fiatal énekesnőt, aki megjelenésével alaposan felforgatja a Mátyás király tér fiataljainak életét.
Lola és a Meseföld

Lola és a Meseföld

Hatszín Teátrum
  • Énekesnő
Sing along - Puskás Peti & Lola estje

Sing along - Puskás Peti & Lola estje

Orfeum Club
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!