A létezés eufóriája

Tünet Együttes: Sóvirág - avagy a létezés eufóriája
A Tünet Együt­tes elő­adá­sa a Víg­szín­ház Házi Szín­pa­dán.

Egy 90 éves Ausch­witz-Bir­ke­nau-túl­élő és egy fi­a­tal tán­cos­nő du­ett­je.

Éva szen­ve­dé­lyes öröm-ke­re­ső, Emese foly­ton min­den­kit meg akar vál­ta­ni. Éva nem szo­kott bú­csúz­kod­ni, Emese sze­ret ha­za­jön­ni. Közös anya­nyel­vük a tánc. Éva az utol­só tanúk egyi­ke. Gon­do­san meg­őr­zött fi­a­tal­ko­ri ru­há­it mint­ha csak Eme­sé­re szab­ták volna. Emese magas, Éva még min­dig ma­gas­nak hiszi magát. Ha­son­lí­ta­nak.

Az elő­adás tétje és fő kér­dé­se az, hogy van-e át­já­rás e két világ kö­zött, át­ad­ha­tó-e a ta­pasz­ta­lat, vagy épp for­dít­va: meg le­het-e ér­te­ni egy mai fi­a­tal prob­lé­má­it egy olyan súlyú élet­tel a há­tunk mö­gött, mint ami­lyen Évá­nak ju­tott? Le­het­sé­ges-e ket­te­jük Nagy Közös Tánca?

„Az öreg­em­ber majd­nem úgy te­kint vissza az éle­té­re, mint a ván­dor a hegy te­te­jén a lába előtt el­te­rü­lő tájra. Min­dent lát egy­szer­re, mi kö­ze­lebb van, mi tá­vo­labb. De pont azért, mert egy­szer­re lát min­dent, az idő­sí­kok sem kro­no­lo­gi­kus rend­ben so­ra­koz­nak lel­ké­ben, hanem össze­foly­nak.”
(Fa­hi­di Éva: A Dol­gok Lelke)

A Tünet Együt­tes több mint tíz éve a füg­get­len tánc­szín­há­zi szcé­na meg­ha­tá­ro­zó sze­rep­lő­je. A tár­su­lat nem ismer mű­fa­ji ha­tá­ro­kat, elő­adá­sa­ik­ban egyen­ran­gú elem­ként ke­ze­lik a szö­ve­get és a moz­gást. Fa­hi­di Éva A Dol­gok Lelke című me­mo­ár szer­ző­je a ho­lo­kauszt té­má­jú fó­ru­mok köz­ked­velt elő­adó­ja, el­ső­sor­ban Né­met­or­szág­ban. Cu­hor­ka Emese, meg­rög­zött ha­tár­át­lé­pő, bátor, kí­sér­le­te­ző kedvű elő­adó, aki szá­mos nem­zet­kö­zi­leg is si­ke­res pro­duk­ció után újra a Tünet Együt­tes­sel dol­go­zik.

A pró­ba­fo­lya­mat­ról és azon ke­resz­tül Éva éle­té­ről kö­zös­sé­gi fi­nan­szí­ro­zás­ban „Sí­rás­sal nem me­gyünk sem­mi­re” cím­mel do­ku­men­tum­film ké­szül. To­váb­bi in­for­má­ció: www.tunetegyuttes.hu

*A só­vi­rág nem ha­szon­nö­vény, a Deb­re­cen kör­nyé­ki pusz­tá­kat bo­rí­tot­ta a bol­dog bé­ke­idők­ben. Al­kal­maz­ko­dott a szi­kes ta­laj­hoz, az ólom­gyö­ke­rű­ek csa­lád­já­ba tar­to­zik. Il­la­ta fa­nyar. Ős­ho­nos.

Sze­rep­lők: Cu­hor­ka Emese, Fa­hi­di Éva

Dra­ma­turg: Peer Krisz­ti­án, Zsigó Anna
Fény: Szir­tes At­ti­la
Kosz­tüm: Szűcs Edit
Spe­ci­á­lis kel­lék: Ha­rasz­ti Janka
Ügye­lő: Héjj János
Ren­de­ző: SZABÓ RÉKA

Kö­szö­net a HOD­WORKS-nek a Senki kosz­tü­mért
Tá­mo­ga­tók: Em­be­ri Erő­for­rá­sok Mi­nisz­té­ri­u­ma, Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap

(19.30-as kez­dés ese­tén az elő­adás vár­ha­tó be­fe­je­zé­sé­nek ideje 21.20)