Program
ZENEKARÁCSONY -Csepregi Éva & Neoton: Az életmű koncert, Sztrárvendégek:Náray Erika és Szulák Andrea
Több, mint 50 országban lépett fel, köztük olyan rangos eseményeken is, mint a Yamaha International Song Festival, amelyet a Neotonnal 1983-ban meg is nyertek, illetve az 1988-as szöuli Olimpia megnyitója, ahol Mándoki Lászlóval adták elő az esemény hivatalos dalát, Korea címmel.
Aktuális előadások
"A nagyívű Életműkoncert alkalmából olyan dolgokat is szeretnék elénekelni, amiket nem, vagy csak nagyon ritkán szoktam, miközben persze előadjuk a kihagyhatatlan slágereket is, amilyen a Don Quijote, a Santa Maria, a Nyár van, a Holnap hajnalig vagy a 220 felett. Szeretnék néhány dolgot elmesélni a közönségnek, miközben archív képeket is bemutatunk a háttérben" - fűzte hozzá.
Ajánló
Az Alma Együttes, kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik…
A Neoton Família a 80 as évek egyik legsikeresebb hazai pop együttese. Nemcsak itthon, de a világ számos országában jelentek…
ZENEKARÁCSONY -Csepregi Éva & Neoton: Az életmű koncert, Sztrárvendégek:Náray Erika és Szulák Andrea Szép
Szeged, Városi SportcsarnokTöbb, mint 50 országban lépett fel, köztük olyan rangos eseményeken is, mint a Yamaha International Song Festival, amelyet a Neotonnal…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!