program
Karácsonyi koncert
Három Csajkovszkij-mű hangzik el december 20-án este fél 8-tól a Zeneakadémián, a Concerto Budapest ünnepi koncertjén, ahol Várdai István gordonkaművész is fellép a zenekarral, a dirigens pedig a dán születésű izraeli hegedűművész és karmester, Nikolaj Znaider lesz. Læs mere
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Søndag, 20. December 2015 19:30
Znaider a neves Juilliard Schoolban tanult, 1992-ben, alig 16 évesen nyerte meg a 4. Nemzetközi Carl Nielsen Hegedűversenyt, karmesterként pedig 2010-ben, a Marinsky Színház zenekarával közös fellépésen debütált.
A Rómeó és Júlia című nyitányfantáziával indul az este, amelynek komponálására ifjú kollégája, Balakirev ösztönözte a zeneszerzőt, a darab ajánlása is neki szól. A nyitányfantázia első verziója 1869-ből való, ezután Csajkovszkij két alkalommal (1870-ben és 1880-ban) is átdolgozta művét.
A Változatok egy rokokó témára gordonkaversenyt a német W. Fitzenhagen számára, 1876-ban írta Csajkovszkij – a gordonkaművész akkoriban a moszkvai konzervatórium tanára és a cári zeneegylet hangversenymestere volt, a zeneszerzőhöz pedig szoros baráti kapcsolat fűzte. Hét variációt foglal magában a sorozat, a változatok során fokozatosan bontakozik ki a szólóhangszer bravúrja, amelyet ezen az estén Várdai István (több nemzetközi verseny díjazottja-nyertese, 2015-től – Baráti Kristóffal közösen – a Kaposfest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál művészeti vezetője) szólaltat meg.
Az est záró darabjának, az V. szimfóniának premierje 1888-ban, a szentpétervári Marinsky színházban volt, és maga Csajkovszkij dirigálta a zenekart. A szimfónia ciklikus szerkesztésű, fő témája mind a négy tételben visszatérően hallható.
Műsor:
Csajkovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia
Változatok egy rokokó témára op.33
5. szimfónia
Közreműködik: Várdai István
Vezényel: Nikolaj Znaider
Aktuelt
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak.
A teltházas MVM Dome-ban bemutatott jubileumi „Kökény 50” koncert mérföldkő volt Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös pályáján. Az országos koncertsorozat elsöprő sikere után most egy új fejezet kezdődik.
PÅ PLAKATEN
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak.
A teltházas MVM Dome-ban bemutatott jubileumi „Kökény 50” koncert mérföldkő volt Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös pályáján. Az országos…
A teltházas MVM Dome-ban bemutatott jubileumi „Kökény 50” koncert mérföldkő volt Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös pályáján. Az országos…
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.
